A Royal-Kert Kft az Új Széchenyi Terv keretében elérhető KEOP-2011-4.2.0/A pályázat segítségével olyan, bárki számára könnyen megvalósítható fűtési rendszert épített ki, amely a tevékenysége során keletkező biomassza alapanyagok felhasználásával lehetővé teszi a megújuló energiaforrások hasznosítását, egyúttal pedig költségmegtakarítást is eredményez.
A kivitelezés során a kazánházba egy faaprítékkal működő HDG Euro 50 típusú kazán került, ehhez megfelelő kéményt építettek. A műszaki átadás, beüzemelés megtörtént, így 2011-12 telén már megújuló energiahordozóval fogjuk az épület fűtési hőigényét kielégíteni, ezzel növelve a megújuló energiaforrás részarányát, valamint csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátását. A kazán hasábfa, brikett, apríték, forgács tüzelésére alkalmas. Az apríték akár a területek tisztításából, cserjeirtásból is származhat, így olcsón rendelkezésre állhat.
A fűtési rendszer kiváló bemutatóhely arra is, hogy egy vállalkozás, vagy akár egy települési önkormányzat miképpen tudja hasznosítani a területén képződő mezőgazdasági, kertészeti hulladékot úgy, hogy egyszerre védi a környezetet, hasznosítja a hulladékot és csökkent költséget.
A projekt az Új Széchenyi Terv vissza nem térítendő támogatásával valósult meg, amely elérhető önkormányzatok, vállalkozások részére.